Blogok

Tavasztól pályázni lehet a régi családi házak felújításának támogatására

2015. augusztus 5. • NFM

Jövő tavasszal indul a korszerűtlen családi házak felújítását célzó pályázat, a 150 milliárd forintos támogatásból 2020-ig akár 3 millió ilyen ház is megújulhat - mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára. További információ

Húsz év múlva mind gazdagok leszünk, ha nem esik szét a civilizáció

2015. augusztus 4. • Index

Tizenöt év múlva Kínában lesz a világon a legtöbb középosztálybeli, India lesz a világ leggyorsabban növekvő gazdasága, húsz év múlva pedig összeomlik a civilizáció – dióhéjban ez az üzenete azoknak a tanulmányoknak, amik a jövő nagy trendjeit próbálják előre jelezni és amik a közelgő nagy veszélyekre akarnak figyelmeztetni. A modern kor jövendőmondói közül most kiválogattunk pár fontosabbat, akik alapvetően három sztorit mesélnek el: a kelet felemelkedését és a nyugat eljelentéktelenedését; a szegények felemelkedését és a középosztály világának elérkezését; és a civilizáció összeomlását. További információ

Végre komoly lépéseket tehetnek a klímaváltozás ellen?

2015. augusztus 4. • MNO

A klímaváltozás elleni küzdelem jegyében a 2005-ös szinttel szembeni 32 százalékos csökkentést irányzott elő 2030-ig az erőművek szén-dioxid-kibocsátásában az amerikai Tisztaenergia-program, amelyet hétfőn ismertetett a Fehér Házban Barack Obama elnök és Gina McCarthy, a Környezetvédelmi Ügynökség (EPA) igazgatója. További információ

Cél a fenntartható vízgazdálkodás

2015. augusztus 3. • Magyar HírlapAgroinform.hu

Átalakul a hazai vízgazdálkodás a 2020-ig tartó uniós költségvetési ciklusban, az uniós támogatásokhoz szükséges tervek társadalmi vitája jelenleg is folyik. A programok célja, hogy a klímaváltozással összefüggő változásokra választ tudjon adni a hazai vízgazdálkodás, valamint az, hogy nemzeti kincsünk, a vízkészlet hosszú távon is megmaradjon, kezelése fenntarthatóvá váljon. További információ

Új tanulmány a klímamodellek és a valóság közötti szakadékot szűkíti

2015. július 30. • ScienceDaily

Fontos kérdést feszeget egy új tanulmány az éghajlattudományban: mennyire pontosak a klímamodellek előrejelzései? Értékelésükkor az eddigi megfigyelésekkel hasonlítják össze eredményeiket, amelyek arra utalnak, hogy a globális felmelegedés lassabb a vártnál. A kutatók most e különbség érvényességét vizsgálják. További információ

Az iparban és a háztartásban is tarol a napenergia

2015. július 26. • ChikansPlanet.blog.hu

A napsütésben gazdag országokban ma már 5 cent, vagyis kevesebb mint 15 forint a napenergia kilowattóránkénti ára, ami a napelemek és a hozzájuk kapcsolt új típusú akkumulátorok fejlődése révén hamarosan már az átlagos adottsággal rendelkező államok esetében is lekörözi a hagyományos energiaforrások árait. A zöld energiaforrások ilyesfajta árelőnye nyomán a megújulók már rövid-, illetve középtávon kiszoríthatják a konvencionális energiahordozókat az iparból és a háztartásokból egyaránt. További információ

Természetes megoldások a hőség ellen Bécsben

2015. július 24. • Greenfo

Az osztrák főváros a természetet hívja segítségül az elviselhetetlen nyári forróság ellen: Bécs Város Környezetvédelmi Ügyosztálya a városi zöldterületek növelésével, valamint privát cégekkel és a lakossággal együttműködve kívánja csökkenteni a hőszigetek kialakulásának lehetőségét. Mivel a sűrűn beépített területekre jellemző beton és aszfalt a természetes felületekkel ellentétben a napsugárzást nagyobb arányban nyeli el, ezért éjjel sem tud megfelelően lehűlni. Ezt tovább fokozza a klímákból és járművekből származó leadott hő, amely összességében akár 4-12 fokos hőmérsékletkülönbséget is eredményezhet város és vidék között. További információ

A növények is megszenvedik a klímaváltozást

2015. július 20. • Agroinform.hu

Jelentősen nő a szélsőségesen meleg napok száma, ami nagyon káros lehet a növényzetre. A növények bizonyos határok között tudnak védekezni a magas hőmérséklet hatásaival szemben (többlet vízfelvétel, párologtatás, összesodródnak a levelek). Az intenzív napsugárzás károsító hatásának (napégés) elkerülésére egyes növények a leveleiket igyekeznek hegyes szögbe állítani (például a "furulyázó" kukorica). A helyhez kötött növényállomány viszont jobban ki van téve az időjárás szélsőségeinek, mint például a helyváltoztatásra képes állatok. További információ

A felmelegedés megfékezésével is hat méterrel emelkedhet a tengerszint

2015. július 10. • MTI

Egy amerikai szakemberek vezette nemzetközi kutatócsoport tanulmánya szerint a globális felmelegedés megfékezésére irányuló erőfeszítések sikere ellenére is legalább hat méterrel növekedhet a globális tengerszint a következő évszázadokban. A Science tudományos folyóiratban közölt eredmények arról árulkodnak, hogy a grönlandi és antarktiszi jég egy része az elmúlt hárommillió évben elolvadt, amikor a hőmérséklet a maihoz hasonló vagy valamivel melegebb volt. További információ

Mennyire sebezhetőek a városok az éghajlatváltozással szemben?

2015. július 7. • EIONET

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) olyan interaktív térkép-gyűjteményt jelentett meg, amely bemutatja az európai városokat fenyegető éghajlati veszélyeket és a városok ezekre való reagálási képességét. Az új “térképatlaszt” lapozgatva nem csak számos háttér-információra lelhetünk, hanem az egyes térképeket különböző jellemzők mentén is megnézhetjük. További információ

Oldalak

Subscribe to RSS - blogok

Nyelvek

Kiemelt partnereink

 


 

Bejelentkezés